Hiszek a változásban, hiszen én magam is ebben a helyzetben voltam 2000. előtti években. Életem zsákutcába került a túlzott alkohol és drogfogyasztás miatt. Elkerülhetetlen volt a szembenézés önmagammal és egy új út megfogalmazása. Ebből következtek a célok. Így lettem segítő szakember. 2001. -óta segítem a hozzám forduló ügyfeleimet. Szinte azóta folyamatosan képzem magam. Addiktológiai tanácsadó, család -rendszer terapeuta, coach és szupervizor vagyok, de ami a legfontosabb, hogy szeretem a hivatásomat és békességben vagyok önmagammal.
Függőségre az emberek különböző mértékben fogékonyak. Tehát nem lesz mindenki függő, aki valamilyen szert használ. Összességében az adott személy személyisége, tulajdonságai, a függőségre való hajlam miatt alakulhat ki függőség. Ebben sok minden szerepet játszik, de különböző mértékben. A biológiai, genetikai okok mellett a családi minták, szokások, a szocializáció és a feldolgozatlan traumák szerepe is jelentős. Fontos a szülő gyermek érzelmi kapcsolat minősége, de a kortársak és a lakóhely is szerepet játszhat ebben.
Az agyunk jutalmazási rendszere úgy működik, hogy örömöt vált ki belőlünk az, amikor valamilyen pozitív hétköznapi esemény történik. Például a testmozgás, finom étel vagy édesség elfogyasztása stb. Ez a folyamat arra ösztönöz bennünket, hogy újra és újra megismételjük ezeket a dolgokat, hiszen akkor ismételten tapasztalni fogjuk ugyanazt a pozitív érzést. A szenvedélybetegeknél egy bizonyos „anyag” (alkohol, kokain, szerencsejáték stb.) átveszi a pozitív érzést, és fokozza a késztetést, hogy egyre többet vagy egyre sűrűbben fogyasszunk belőle. Ezek rendszeres alkalmazása miatt változás történhet bizonyos agyi területeken, ami után az agy egészséges állapotának visszaállítása hosszú időbe telhet. Nehezíti a leszokást, hogy amikor nem fogyasztjuk ezen szereket elvonási tünetek lépnek fel.
Meg tudsz nevezni pár olyan dolgot, amelytől az alkohol vagy a drog megfosztott.
Heti/napi rendszerességgel kokaint, alkoholt, gyógyszereket vagy marihuánát fogyasztasz.
Hatalma van az alkoholnak, drognak az életedben.
Befolyásolja az alkohol vagy a drog a családoddal való kapcsolatot.
Megkockáztatod, hogy összetűzésbe kerülj a törvénnyel. Pl.: Ittasan vezetsz autót.
Meggyőz az alkohol vagy a drog, hogy olyan dolgokat csinálj, amiről tudod, hogy veszélyes és egészségtelen.
Addiktológiai konzultáció, függőségkezelés felnőtteknek. A függőség kezelő segítő folyamat a problémák „megoldására” irányul, tehát a függőséged megfékezésére, kezelésére hat majd.